Utazás

Jumeirah Beach Hotel, avagy pihenés a mennyországban

Az utazás számomra mindig lételem. Imádok új tájakat felfedezni, és új kultúrákkal ismerkedni. Eddigi utazásaim során Európát jártam körbe, de elérkezettnek láttam az időt, hogy egy újabb földrészre látogassak el. Régi álmom volt eljutni Dubaiba, hiszen a mesebeli várost a luxus és a pompa jellemzi. A nyugati és keleti kultúra találkozása, egy modern üdülőparadicsomban teljesedett ki. Korunkban, pedig a legtávolabbi országok is elérhető távolságba kerültek számunkra. A didergős novemberben kellem volt visszatérni a tikkasztó nyári melegbe, és elmerülni a meleg arab tengerben. A pihentető nyaralást pedig a Jumairah Beach Hotel biztosította számomra.

 A Jumairah partszakaszon található szállodák közül a legtöbb maga a Kalifa tulajdonában állnak, így itt minden biztosítva van a zavartalan pihenéshez. A szálloda a hónapban újra megnyitotta kapuit, hosszú idő után, hiszen hatalmas felújítási munkálatok miatt egy ideig nem volt elérhető a vendégek számára. Immáron újra várja a pihenésre vágyókat. Ennek alkalmával hatalmas lehetőséget kaptam, hogy én magam is elsőként vethessem bele magamat a frissen átadott komplexumba, hiszen a hotel maga látott vendégül, hogy kipróbáljam a legújabb szolgáltatásokat, a megújul designú szobákat. Most pedig elhoztam nektek egy kis beszámolót, melyben a tapasztalatimat tárom elétek.

Elhelyezkedés

Az épület Dubai ikonikus épületei közé tartozik, a Burj Al Arab, Burj Kalifa mellett. Bár nem olyan magas, mint az említett társa, de a város felé magasodó, különleges íveivel csodás látványt nyújt. A reptértől csupán 20 percre található, és a belváros is közel található. A 25 emeletes épület rengeteg szobával, valamint több étteremmel is rendelkezik. Az épület a Burj Al Arab-bal szemben helyezkedik el, így tökéletes látványt nyújt a hatcsillagos szállodára. A szálloda, egyike a hat szállodából álló Jumairah komplexumnak. A többiekkel ellentétben, ez a legmodernebb belső enteriőrrel rendelkezik, mellyel a nyugati stílust szerették volna elérhetővé tenni. Emellett a szálloda teljes mértékben a vendégek igényének maximális kielégítése a célja, így minden a látogatók kényelmét és szórakoztatását szolgálja. A szálloda tetején elhelyezkedő bárról pedig csodás látványként az egész város látképe tárul elénk.

 

Szoba

Szinte mindegyik szoba csodás kilátást szolgáltat a hotellel szemben elhelyezkedő világhíres Burj Al Arabra. Hihetetlen élmény, amikor a kivilágított monumentális épület látványára alszunk el az ágyban fekve, majd az első látvány is felébredve a szépséges sziluettje. Emellett a teljes pálma szigetre és az épülő földgömb szigetre is csodás kilátás tárul. A szálloda minden szobája a tengerre néz, így biztosak lehetünk benne, hogy jó szobát fogunk kapni. Legyen az üzleti út, vagy családi vakáció, minden elérhető szobatípus a rendelkezésünkre áll. Valamint erkélyes szobákkal is rendelkezik, melyekben a balkonon ülve, egy csésze kávéval a kézben csodálhatjuk a kilátást. A folyosók a másik, város felé tekintő oldalán helyezkednek el. Innen minden nap gyönyörködhetünk a belvárosban, valamint a Burj Kalifa épületébe, ami a világ legmagasabb épülete. A szobák hatalmasak, és kényelmes elosztásuk miatt tökéletesek a pihenéshez. A hosszú gardróbban elférnek a ruhák, valamint a bőröndök is, így a nyaralás alatt kényelmesen kipakolhatunk, és megtalálhatunk mindent. Az ágyak hatalmasak és alkalmasa a pihentető alvásokra. Akik viszont nem szeretnek a takarón osztozni, azoknak van egy rossz hírem, hiszen dupla ágytakarókkal rendelkeznek csupán. A fürdőszoba káddal és zuhanyfülkével is fel van szerelve, így mindenki jól érezheti magát benn. Mindenhol virágdíszek dobják fel még jobban a helységet. A különleges arab illatú tusfürdők, samponok illata belengi a szobát. A szálloda mindenre gondol, így üres piperetáskával is érkezhetünk. A fogkefétől kezdve a szőlőzsírig mindent megtalálhatunk a fürdőszobában, így semmiben sem lesz hiányunk. A hajkondicionálót különösképpen ajánlom, mert csodákat művel a hajjal. Takarítás naponta kétszer van. Ha nem szeretnénk, hogy zavarjanak, akkor egy gombnyomással jelezhetjük azt, melyet az ajtó mellet megjelenő írásból megtudhatnak. Ilyenkor a csengő sem működik. Igen, a csengő, hiszen a hatalmas szobában a kopogás hangja elveszne. Esti takarításkor mindent ellenőriznek, hatalmas gyümölcstállal és isteni csokikkal kedveskednek minden nap. A szobában vasaló, hajszárító, kávéfőző, vízforraló, széf és minden egyéb eszköz rendelkezésünkre áll, ami megkönnyíti a zavartalan nyaralást. Az ágy melletti érintőképernyővel irányíthatjuk a fényeket, valamint a függönyöket is.

Szolgáltatások

A hatalmas medencék mellett egy hatalmas tengerparti stranddal rendelkezik, mely a Burj Al Arab lábainál terül el. A medencék mellett jakuzzikkal, wellness részleggel, edzőteremmel, rengeteg bárral és étteremmel rendelkeznek, valamint a mellette elhelyezkedő csúszdaparkba is korlátlanul átjárhatnak a vendégek. A parton és a medence mellett elhelyezkedő beach bárokban bármit kérhetünk, így a tenger mellett is elfogyathatunk egy koktélt, vagy a medencében ülve is ihatunk egy üdítőt. Ha pedig megéheznénk, étlapról választhatunk, amit csak kívánunk. A szállodában hatalmas edző komplexum is található, ahol edzhetünk, falat mászhatunk, valamint rossz idő esetén, (ami sosincs) elbújhatunk a wellnessben pezsgőfürdőzni. Természetesen mindenhonnan tökéletes kilátás nyílik a Burj Al Arabra. Emellett hatalmas úszómedence, valamint teniszpályák is megtalálhatók a szálloda területén így a sportnak is hódolhatunk. A gyerekek számára hatalmas megőrző komplexumban van lehetőségük játszani. Többnyelvű nevelők vigyáznak a porontyokra, így a szülők is kikapcsolódhatnak kettesben. A medencékben és a parton 4-4 úszómester vigyázza az emberek életét. Oly módon figyelnek a biztonságra, hogy folyamatos készenlétben állnak arra, hogy ha valakinek életmentésre lenne szüksége. A homokos tengerparton több ezer napozóágy közül választhatunk. A személyzet rögtön a segítségünkre van, és szakszerűen terítik alánk a törölközőket, valamint jéghideg vizet készítenek ki számunkra. Bármire szükségük lenne állnak az emberek szolgálatára. A tengerpart isteni meleg, így órákig fürdőzhetünk a kellemes vízben. Mivel a tengerpart közvetlenül a Burj Al Arab lábánál terül el, így hihetetlen látvány tárul a szemünk elé. A legnagyobb gondunk pedig a délutáni órákban a Burj Al Arab épületnek árnyéka, mely rávetül a vízre, ezzel egy kis enyhülést hozva a hatalmas forróságban.

Vacsora

Mint már említettem a Jumeirah Beach Hotel egyike a hat szállodából álló szállodakomplexumnak. Így a vendégek a különböző hotelek között szabadon átjárhatnak. Így nem csak saját hotelünkben lévő, de a komplexum egészében igénybe vehetik a szolgáltatásokat. Így az összesen 50 éttermet számláló kínálat közül is válogathatnak, így bárhol eltölthetek egy kellemes vacsorát. A szállodák között golf kocsik (bagik) szállítják a vendégeket, így a legmesszebb, több kilométerre elterülő hotelekbe is könnyedén eljuthatnak. Emellett a szállodákat egy kis folyó, csatornán is összeköti, amin hajókázva is megközelíthetik az úticélokat. Az éttermek legtöbbje egy-egy ország gasztronómiai különlegességeire specializálódik, így az olasz thai, kínai, japán, mexikói, és minden képzeletet felülmúló éttermekkel is találkozhatunk. Akik viszont szeretnek biztosra menni azok a büfé (svédasztalos) vacsorázó helyek közül választanak. Mi kedvencünk a csodás Al Qusr hotelben megtalálható arborétum étterem volt. Az igazi arab luxus design mellett rengeteg finomságot tárnak a vacsorázni vágyók szeme elé. Hihetetlen választékból, és a világ különböző kultúráiból érkezett finomságok közül válogathattunk.

Programok

A szálloda wellnessén és éttermein kívül, sok lehetőség van a kikapcsolódásra. A legkülönbözőbb masszázsoktól kezdve minden szépségápolási kezelésekkel állnak a vendégek szolgálatára. A szálloda mellett elhelyezkedő csúszda parkban, pedig mi magunk is gyerekek lehetünk egy napra. Hatalmas választékú csúszdákkal és medencékkel vannak felszerelve. Így kicsiknek és nagyoknak is egyaránt hatalmas élményt nyújthat. Dubaiban lehetőségünk van több programra is, így felmehetünk a Bulj Kalifa kilátójába, ahol 225 emelet magasból csodálhatjuk meg a várost. Emellett sivatagi túra keretein belül látogathatunk a homokdűnéken, ahol megtekinthetjük a csodás naplementét. A város külső részén megtalálható hatalmas vidámpark is jó program lehet. A park egyike a világ legmodernebb parkjainak, és több száz játék várja a szórakozni vágyókat. Mindezek megszervezésében pedig kérjük segítségül bátran a szállodai személyzetet, hiszen készségesen állnak a szolgálatunkra. Mindent helyben el lehet intézni így segítenek a magán programok, utazások, foglalások megszervezésében.

 

Személyzet

A hosszú évek során rengeteg szállodába volt szerencsém ellátogatni, de sosem tapasztaltam ilyen magas szintű vendéglátást. Az európai öt csillagos szállodák az itteni minőség mögött elbújhatnak, s ezeknek a tekintetében sokuk visszaadhatnák az utolsó kis csillagot. Ezek az emberek örülnek, hogy itt lehetnek és dolgozhatnak. Olyan alázattal és kedvességgel teszik azt, ami egyszerűen felfoghatatlan. Tudják, hogy az a turizmus, mely során azok, akik pihenni vágynak, és a városba látogatnak, azok, akik a pénzüket itt hagyják. Ezzel lehetőséget teremtve számukra a megélhetésnek. Így nem ők vannak a vendégek szolgálatában, hanem a vendégek, azok, akik lehetőséget adnak nekik a munkára. Így amikor egy európai a pohárért nyúl, megnyomja a liftgombot, kinyitja magának az ajtót, vagy leteríti a törölközőjét önállóan, ők szaladnak és kiveszik a kezünkből a dolgokat. Mert semmit sem engednek nekünk csinálni. Mivel ha mindenki megtenné, akkor nem lenne szükség egy emberre, így nem lenne szükség az ő munkájára. Így azzal, hogy ők minden kényelmünket kiszolgálják, a munkájukat végzik. S bár jól esik néha nekik a gesztus, hogy mi magunk is megcsinálnánk, de sosem engedik meg. Mindenben az emberek pihenését szolgálják, és a kényelmüket biztosítják, hogy azért a pénzért, amit kifizettek, olyan élményt kapjanak, melyet nem fognak sosem elfelejteni, és amint tudnak vissza fognak kívánkozni és térni. Ahogy a városban, így a hotelben sem jellemző az arab személyzet. Inkább indiai, japán, és filippínó nemzetiségű emberekkel találkozhatunk. A recepciósokon és az éttermi személyzeten át, a strand személyzetéig mindenki kedves, türelmes, profi és tökéletesen érti a dolgát. Mindenki tökéletesen beszél angolul, így semmi probléma nincs a kommunikációval. És a legkülönösebb kéréseket is szó nélkül teljesítik. Ha hiányzik valami, vagy szükségünk van valamire a szobában, pár percen belül elintézik, és már érkezik is. A szobákat férfiak takarítják, más helyekkel szemben. Ők is hihetetlen előzékenyek, és bármiben segítségünkre vannak.

Általános tudnivalók

Mivel most nyílt újra a szálloda, így ebben a hónapban még nem volt telt házas, így mi bloggerek pont tökéletes időpontban látogathattunk el a helyre, amikor még minden az eredeti tervek szerint tárulhat elénk. Ha szeretnénk ellátogatni a szállodába, akkor mindenképp egy évvel előre foglaljuk, hiszen már most hónapokra előre teltházzal működnek. A szezon szeptembertől májusig tart, amikor itt tél van, és elviselhető a hőmérséklet. A nyári időszakban viszont a hatalmas sivatagi forróság miatt nem kibírható az európaiak számára. Ilyenkor viszont olcsóbbak is a repülők és a szállások is egyaránt, de természetesen ennek megvan az oka. Ha ide készülünk, mindekképpen figyeljünk a kulturális különbségekre. Legyünk tisztába az illemmel, és ennek figyelembe vételével csomagoljuk be a bőröndöket is. A szálloda szobaára mellett kauciót is igényel a szobákra, így mindenképpen rendelkeznünk kell olyan nem hitelkártyával, amin 500 ezer forint értékű dirham található. Ezzel sokan nincsenek tisztában, és csupán kiérkezve csodálkoznak rá.

Élmény

Bár az egész dubai nyaralás hihetetlen hatással volt ránk, és legszívesebben haza sem tértünk volna, a legnagyobb élmény számunkra maga a hotel volt. Hiszen itt tényleg egy másik világba csöppentünk, ahol hercegnőként és hercegként bántak velünk. A személyzet hihetetlen professzionalistása és kedvessége felülmúlhatatlan, valamint a szolgáltatások és a szállodán belüli lehetőségek is rendkívüli módon magukkal ragadtak miket. Mindenképpen vissza fogunk térni, amilyen hamar csak tudunk. A hely tökéletes családi nyaralásokra, romantikus kikapcsolódásokhoz, évfordulókhoz, de akár a mézeshetekre is.

 

Eliza

 

(Folytatása következik, melyben magát Dubait ismertetem, és végigvesszük a legnagyobb nevezetességeket is. )

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.