Utazás

Róma

A mai napon ez egyik kedvenc városomat hoztam el nektek bemutatni, ami nem más, mint Róma. A szüleimmel szinte minden évben ellátogatunk erre a csodálatos helyre, az őszi időszakban, így az évek alatt rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem össze, amit most veletek is szeretnék megosztani. Sokszor olvasok utazó blogokat, azonban legtöbbje csak azt említi, hova érdemes ellátogatni, viszont egyikük sem ejt arról szót, hogy hol mire kell figyelnünk, ha szeretnénk bejutni oda, vagy melyik napszakban érdemes odaérkezni, hogy elkerüljük a sort. Ezért én hoztam pár tippet nektek, hogy mikre kell számítanotok, ha egy utazást terveztek ebbe a városba. Mivel sokat voltam ebben a városban, és már minden látványosságot többszörösen körbejártam, így tudom melyik helyeket érdemes valóban meglátogatni, és melyeket hagyhatunk ki könnyű szívvel.

 

Általános tudnivalók

Róma tökéletes, ha szeretnénk kiszabadulni otthonról, és ellátogatni egy pár napra külföldre. Itt tökéletesen élvezhetjük ki a hely hangulatát, és csöppenhetünk be az olasz életérzésbe. Valamint tökéletes úticél bárki számára, hiszen a városban találkozik a kultúra, művészet, történelem, divat és gasztronómia egyszerre. A Vespákkal, kis pizzériákkal és kiülős kávézókkal. A belváros minden egyes centimétere magával ragad és rögtön elvarázsol. Mivel az európai kultúra egyik bölcsője, így minden második épület többezer éves. Így olyan helyeken lépdelhetünk, ahol 2500 éve még a legnagyobb történelmet alakító személyek lépdeltek. Számomra, aki mindig is szenvedélyesen szerette a történelmet, ez az egyik leglehengerlőbb élmény. A városról tudni lehet, hogy közepesen drága hely. Szállásokat már nagyon olcsón kifoghatunk, valamint ha előre lefoglaljuk, akkor a repülőjegy is egy budapesti bérlet árába kerülhet. Így kevesebb, mint 30 ezerből is ellátogathatunk ebbe a csodás városba. A beülős helyek a látványosságok közelében drágák, de nem megfizethetetlenek. Így egy-egy alkalommal, ha megéhezünk, akkor bátran elfogyaszthatunk a Colosseum látványában gyönyörködve egy pizzát. A külső kerületekben pedig nagyon könnyen találhatunk olcsó helyeket, vagy akár kisebb szupermarketekben is bevásárolhatunk magunknak. Az olasz kávé legendás, de kicsit eltér a hazai megszokottól. Az adagok kisebbek és keserűbbek is a kávék. Ha jót szeretnénk enni, akkor keressük, olyan helyeket ahol igazi olaszok választanak. Hiszen az ott lakók tudják, melyek azok a helyek, ahol valóban finomságokkal találkozhatunk. Az időjárás minden esetben melegebb, mint hazánkban, még télen is. Viszont itt is készüljünk fel több eshetőségre. Úgy készüljünk, hogy ha kisüt a nap, akkor levetkőzhessünk, de ha elered ez eső, akkor beburkolózhassunk egy esőkabátba. Őszi és tavaszi szezonban igazán változékony az időjárás.

A közlekedés nagyon könnyű és átlátható. A külső kerületekből metró segítségével tökéletesen eljuthatunk bárhova. Az óvárosi részen pedig akár gyalog is átsétálhatunk az egész városon. Ha valóban sok mindent szeretnénk rövid idő alatt megnézni, mindenképp ezt ajánlom. Bár fárasztó, és egy hosszú nap után ágyba jutva rögtön mély álomba fogunk kerülni. A kommunikáció kissé nehézkes. Sokan nem értenek angolul, vagy egyszerűen nem szeretnének beszélni, így bármit mondunk nekik, olaszul válaszolnak. Viszont a turistalátványosságok közelében legtöbben beszélnek angolul. Kézzel lábban magyarázva mindent el tudunk intézni, amire szükségünk van. Mindenképpen érdemes beruházni a Roma pass-ra, ami nem csak a bérletet tartalmazza több napra, de a belépőjegyeket is a legtöbb helyre. Így az egyetlen hely a városban ahol külön kell jegyet fizetnünk az a Vatikán. A város nevezetességeinél hatalmas tömegek vannak, az év minden szakában. Ezért a csendesebb utcák és terek nagyobb élményt nyújthatnak. Néha a város úgy dönt, restaurálja a legnagyobb látványosságokat, így ha pechünk van, akkor nem is láthatjuk meg kedvenc helyeinket igaz valójukban. Hiszen ilyenkor teljesen eltakarják őket, vagy csak egy plakátot kifeszítve elé tudhatjuk, hogy mit is látnánk, ha épp nem lett volna ekkora szerencsénk. Sok a rablás, így mindig figyeljünk az értékeinkre. Metróban és nagy tömegekben tartsuk elöl a táskánkat. Inkább olyan kistáskákat használjunk, amit a kabátunk alá is eldughatunk. Ha gyanús embereket látunk, akik méregetnek minket, inkább várjuk meg a következő metrót vagy szálljunk fel egy másik megállóban. (Apukám így vesztette el a pénztárcáját, pedig én még figyelmeztettem is, hogy kinézték.) Ha mégse figyeltünk oda, akkor ellátogathatunk és megtekinthetjük a rendőrség épületét, ahol felvehetnék a jegyzőkönyvet, ha beszélnének angolul. Ezért felesleges is megpróbálni. Bármelyik sarkon találhatunk kis térképeket, ezekkel pedig bárhova könnyedén eljuthatunk. Könnyen átláthatók és szépen elvezetnek az úticélunkhoz. A taxi közepesen drága. Így ha elfáradtunk a városban, vagy este még szeretnénk bemenni egy kis bulizáshoz, akkor nem kell félni, hogy vagyonokat kell rá költeni.

Látványosságok:

Colosseum

A világ 7 új csodáinak egyike, valamint Róma jelképe is egyben. Hatalmas és lehengerlő épület. A legszomorúbb dolog benne, hogy a felét teljesen lepusztították, építőanyagnak használták fel a történelem során több évszázadon keresztül. Így már nem eredeti állapotában láthatjuk, de most már próbálják regenerálni a magmaradt épületrészeket. Sokakat megrémiszt, hogy a helyen több millió ember kivégzése zajlott. A gladiátorjátékok és kereszténykivégzések helyszíne volt egykoron. Viszont a hely maga annyira áthatja a régi kor hangulata, hogy nem szabad kihagyni semmiképpen sem. Az eredeti lépcsősorok és az építészeti megoldások teljesen hihetetlenek. Minden alkalommal elképeszt, hogy ilyen csodának a megépítésére voltak képesek az emberek. Érdemes leülni az egyik kőre, és egy ideig csak figyelni az épület kis részleteit. A sor minden alkalommal hosszú, még ha rendelkezünk is jeggyel. A biztonsági ellenőrzések nagyban megnehezítik és meghosszabbítják a bejutást. Van lift, csak utána kell kérdezni. Hiszen a lépcsők nem épp kényelmesek, és akinek vannak orvosi gondjai, vagy a térde rossz, annak mindenképp a rövidebb utat javaslom. De az élelmeseknek is.

Forum Romanum

A hely az ókorban a társadalmi és állami élet központja volt. Az egyik legcsodálatosabb hely a világon. A történelem maga. Minden egyes köve többezer éves, és hihetetlen erővel hat azokra, akik valóban tisztába vannak a hely jelentőségével. Órákat el tudok tölteni itt a romokban gyönyörködve, valamint azon gondolkodva, hogy egy többezer éves kultúra, hogyan is tudott modern technikai megoldások nélkül ekkora és ilyen kidolgozású épületeket létrehozni. Valamin hogyan rendelkezhettek ilyen fejlett megoldásokkal, mint a csatornázás vagy a beton. A demokrácia és a kultúra bölcsője. A romok töveiben babérbokrok nőnek. A legendák szerint ezek még ugyanazok a bokrok leszármazottjai, melyekből a babérkoszorúkat készítették.

Viktor Emánuel

Ez csupán egy modern építésű, ám régi stílusú fehér síremlék. Fölé magasodik a Forum Románumnak. Az építésekor a rómaiak nagyon tiltakoztak, hiszen a feleslegesen nagy épület elhalványítja az ókori romok látványát. A helyen semmi látványosság nincs magán az épületen kívül, de egy lifttel felmehetünk a tetejébe, ahol megcsodálhatjuk a város látképét.

Pantheon

Avagy a lyukas templom. Róma egyik legrégebbi temploma. Eredetileg a római istenek tiszteletére építették, de a későbbiekben a keresztények alakították át saját felhasználásra. Több királyt és tiszteletben álló személyt helyeztek itt végső nyugalomra. A kör alakú templombelső nagyon egyedi és a kupola kialakítása is ámulatba ejtő. Az érdekessége, hogy a tetején lévő takaró elemet ellopták, és újra felhasználták, így most lyukas, és az eső is beesik ilyenkor. Csodás látványosság, főleg, mert az egész helyet valóban a régi korok szellemei hatják át. A kis téren, ahol a templom található, leülhetünk és elfogyaszthatunk egy fagylaltot miközben az épületben gyönyörködünk. A középen álló szökőkút tövében pedig megpihentethetjük elfáradt lábainkat. A tér körül éttermek találhatók. Nem ajánlom őket, mivel drágák is, és nem is a legautentikusabb ízekkel találkozhatunk.

Trevi-kút

Hihetetlen látványosság, és mindig meglepődöm a hatalmas méreteitől. Hiszen a kút maga egy hatalmas ház tűzfalán helyezkedik el. Bár a tér maga nagyon apró, így mindig több ezres tömeggel kell megküzdenünk, hogy valóban szép helyről csodálhassuk. A tér mellet egy finom fagyizó is található, így előtte érdemes beszerezni pár gombóccal és úgy elhelyezkedni a téren. Eldugott helyen van. A bevásárló utcától beljebb, a Viktor Emánuel és a spanyollépcső közötti úton található. Álmomból felkeltve is odatalálnék annyiszor jártam ott. Ha letévednétek, segítenek, de sok helyen jelzik is merre kell tartani. Ne feledjünk pénzt dobni a kútba. A tévhitekkel ellentétben a kút nem a kívánságot teljesíti, hanem ha bedobsz egy érmét, akkor visszatérsz Rómába.

Spanyollépcső

A lépcsősorról annyit kell tudni, hogy a legnagyobb kültéri lépcsők közé tartozik a világon. Maga a lépcső számomra sosem volt nagy szám. Egy nagy lépcső tetején egy templommal, és annyian ülnek rajta, hogy nem látszanak a fokok. Így nekem ez nem tartozik a kedvenceim közé, viszont maga a tér nagyon hangulatos. Valamint itt a környéken találhatók a luxusmárkák üzletei, így a shoppingolásra is kézenfekvő helyet biztosít. Egyszer látni is elég, többször már felesleges.

Piazza Navona

Az elnyújtott tér egykor egy aréna volt, ahol fogathajtó versenyeket rendeztek. Mostanra a leghangulatosabb terek egyike. A tér közepén 3 nagy szökőkút kap helyet, melyek csodás látványt nyújtanak. A tér körül pedig rengeteg étterem közül választhatunk, hogy eltöltsünk egy kellemes vacsorát a hely szépségében való gyönyörködés közben. A tértől nem mesze található a Panteon, és érdemes összekötni őket egy alkalommal.

Trastevere

Avagy Róma zsidó negyede. A 13 kerületben helyezkedik el a Tevere nyugati partján. A hangulatos kis utcák az igazi római életérzés helyszínei. Az éjszakai élet legtökéletesebb célpontja. A kerületben egymást érik a kis éttermek és hangulatos kávézók. Így ha szórakozásra, vagy csak nyugalmas kikapcsolódásra vágyunk, mindenképpen látogassunk el erre a helyre. Hosszú kanyargós macskaköves utak, és hamisítatlan római hangulat. Gyalogosan is odajuthatunk, de érdemes taxival átugrani, és megkérni a sofőrt, hogy tegyen ki minket a városrész szívében, és innen induljunk felfedező útra.

Bocca della Verità, vagyis az Igazság szája, valamint szent Valentin sírja

Nagyon nehezen közelíthető meg, kicsit eldugott helyen van, és a hosszú séta nagyon nem is éri meg. Egy kő, aminek szája van, és leharapja azoknak a kezét, akiknek nem tiszta a szíve. A kilencvenes években szinte minden bevásároló központban találkozhattunk vele. Így ezt csak azoknak ajánlom, akik már nagyon sok időt töltenek a városban és már mindent megnéztek. A templomban viszont meglátogathatjuk Szent Valentint, akinek a csontjait egy üvegkoporsóban tekinthetjük meg.

Vatikán

Állam az államban. Róma városának szívében terül el a világ legkisebb különálló országa, Vatikán. A hely másik különlegessége, hogy a Keresztény egyház központja. Maga a hely a Bazilikából és a mögötte elterülő hatalmas kertekből és épületekből tevődik össze. Abból, hogy különháló közigazgatási helység, semmit nem veszünk észre, így gondtalanul sétálhatunk át Rómából. Itt a Svájci gárda őrzi a rendet, így úton útfélen találkozhatunk különös egyenruháikkal.  

Szent Péter-bazilika

Többször voltam már Rómában, de még csak egyszer sikerült bejutnunk ebbe a csodálatos és világhírű látványosságba. A világ legnagyobb temploma is egyben. Hiszen a bejutáshoz több kilométeres sorokon keresztül kell átverekednünk magunkat. Itt nem is számolhatunk azzal, hogy korán érkezzünk, hiszen a hajnali órákban is már áll a sor. A haladás nagyjából gyors, de több órát így is rá kell számolnunk. Belül nem csak morózus épületben gyönyörködhetünk, de Michelangelo szobrában is. A téren ülve is érdemes körülnézni, hiszen a teret Bernini tervezte. A hatalmas oszlopokkal körülvett tér is szemet gyönyörködtető önmagában. Ha pedig szerencsénk van, akkor a pápát is megláthatjuk, amint kilép az erkélyére.

Pápai audiencia

Bár nem vagyok vallásos, de sokan ebből a célból látogatnak el a Vatikánba, hogy áldást kérhessenek a Pápától. Ezt az utazás előtt el kell intézni, hiszen időpontokra előre kell jelentkezi hónapokkal.

Vatikáni múzeum

Az egyik legfontosabb egy római utazás során a Vatikáni múzeumba való ellátogatás. Hiszen olyan műremekeket láthatunk, amikkel máshol nem találkozhatnánk. Így festmények és szobrok a legnagyobb mesterektől. Bár sokan azt mondják képtelenség átnézni a múzeumot egy nap alatt nekem sikerült 2 óra alatt megtekinteni minden kiállítást és művet. Egyszerűen tempósan kell haladni és szisztematikusan. Így rövid idő alatt is átnézhetünk mindent, és semmi sem marad ki. Természetesen a Sixtusi-kápolna magával ragad több időre is. Bár hatalmas a tömeg a kis kápolnában, és a felfele tekintés közben a nyakad is megfájdul, de kihagyhatatlan élmény. Főleg azoknak akik Da Vinci fanok, mint jómagam!

Angyalvár

Egykor síremlék volt, de később börtönként és erődként funkcionált. Szép-szép, de nem egy nagy szám. Egyszer érdemes megnézni, de több alkalommal mi már nem másztuk meg a várat. Az erőd felső részéből szép a kilátás a városra és a Vatikánra. Valamint egy szépen berendezett kastélybelsővel találkozhatunk. Az érdekessége, hogy a Vatikánból kivezető menekült ebbe a helybe torkollik. Így régen támadás esetén is menekítették ki az egyház vezető személyiségeit. Az út azóta is összeköti a két épületet.

Sétálóutcák és vásárlás

A városban nagyon sok olyan üzlettel találkozhatunk, ami hazánkban nem található. Így pár órát szánjunk arra is, hogy körülnézünk itt is. Sok különlegességet vehetünk, vagy olyan ruhadarabokat melyek egyediek és különlegesek. A luxus márkáktól kezdve az olcsóbb ruhaboltokig mindennel találkozhatunk. Valamint az édességeket, tésztákat, olivaolajat vagy szuveníreket is megtalálhatjuk.

 

Eliza

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.