Utazás

Nyaralás az álmok szigetén

A legcsodálatosabb a munkámban, hogy folyamatosan olyan lehetőségeket kapok, melyekről régen álmodni sem mertem volna. Hiszen, mindig is imádtam utazni, de amióta blogger vagyok, egyre több helyre van lehetőségem ellátogatni. A múlt hetet a csodás Olaszországban töltöttem, hogy felfedezzem Nápoly és az Amalfi partszakasz csodáit. Különleges élményekkel gazdagodtam, és csodaszép tájakat jártunk be. Egyik kedvencem helyem Capri szigete volt, amit az álmok szigetének is hívnak. A nevének híven, mesébe illő kis utcáival és lehengerlő kilátásaival lopta be a szívünkbe magát. A napokban elkészítem nektek a teljes beszámolót, melyben elmesélem a tapasztalataimat a környékről. Így, ha egy nyaralást terveztek, akkor ezekkel a tippekkel talán meg tudom nektek könnyíteni az utazás. Aki ismer, az tudja, hogy élek halok a tengerért. Valahogy lételemem a végtelen víz. Így, amikor végre időnk szakadt, a környék nevezetességeinek megtekintése közben egy kis pihenésre a tengerparton, rögtön kihasználtam az alkalmat. A kép elkészülte után én már szaladtam is be a tengerbe. Bár március volt, és fürdőruhát sem hoztam magammal, de nem zavartattam magamat. Így is belemerültem a habokba. Amalfi tengerparton, csodás napsütésben a kellemes 15 fokos vízben. Ilyenkor olyan, mintha haza érkeznék. Bárhol legyek is, a tenger partján érzem igazán jól magam. Ha, hosszú ideig nem láthatom és nem érhetek hozzá, már hiányzik. Így viszont egy időre feltöltekezhettem. A csodás Amalfi város lábánál, a kristály tiszta tengerrel. Tökéletes nap volt! Egy külföldi utazás után mindig nehéz a hazatérés. Az a másik életérzés, amibe belecsöppenünk, egy időre magával ragad minket. Visszaérkezve pedig a valóságba még kicsit kótyagosak vagyunk az élménytől. Bár csodás hazán mindig is az első lesz a szívemben, de sajnos sok minden árnyékolja be néha azt, hogy valóban élvezzem az ittlétet. Nem csak a messzi tájak csodás szépségei, de más kultúrák is elcsábítják az embert. A rohanó világunkban az olaszok nyugodt ráérős tempója. Az angolok kiegyensúlyozott kedvessége. Köszönöm, a lehetőséget a TDM csapatának, akik lehetővé tették ezt a körutazást számunkra. Sajnos, az elmúlt időben kicsit elhanyagoltam a divatot, de azon dolgozom, hogy kibővítsem a blog határait. Így nem csak a divatra és nőies öltözködésre, de a világ felfedezésére is inspiráljalak titeket!

 

Eliza

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.