Lakberendezés

5 tavaszváró tipp, hogy feldobd a lakásodat

Bár még tombol a tél, mindenki már nagyban várja a jó időt és a tavasz eljöttét. Már mindenki eltávolította a lakásból a mikulás virágokat, hóembereket és rénszarvasokat, hogy végre egy kis nyugalma legyen az ünnepi hangulatból. Ebben a bekuckózós, hideg időben pedig sokakra rájön a lakberendezhetnék. Hiszen egy pár hónap alatt megunjuk a lakásbelsőt, főleg, hogy ebben az évszakban több időt töltünk az otthonunkban, így ilyenkor szeretnénk rajta változtatni kicsit. Én már nagyban belevetettem magamat a tavaszi hangulatba, így a lakásban is mindent ennek a jegyében dobtam fel. Előkerültek a szekrény mélyéről a különböző kiegészítők, és persze néhányat be is szereztem a lakberendezési áruházakból. Így bár kint még hideg van, bent már virágok és vidám színek borítanak mindent. A mai napon elhoztam nektek öt egyszerű tippet, amivel fel tudjátok dobni a lakásotokat, és elhozni a kikeletet. Ezek a tippek hihetetlen egyszerűek, így sem nagy költségekre, sem nagy átalakításra nincs szükség, miközben mégis fel tudjuk dobni velük a lakásbelsőt. Ezzel együtt még otthonosabban érezhetjük magunkat.

1, Virágmintás textilek

Ilyenkor már minden áruházat ellepnek a legújabb kollekciók, így már megtalálhatjuk bennük a tavaszi darabokat is. Így legyen az függöny, ágytakaró vagy terítő, már válogathatunk a legkülönbözőbb minták között. Egy élénk, virágmintás darab könnyen színt tud vinni a lakásba, így máris a természet különleges csodáját láthatjuk viszont otthonunkban. Persze ezek közt is mindenki megtalálja a saját stílusához illeszkedő mintákat. Így a letisztult elegánstól kezdve, a valóban élénk, vidámig. Így a lakásunk stílusához igazodóra eshet a választhatunk. Érdemes körbe nézni az textil boltokban, vagy az Ikea anyag osztályán, hiszen ott olcsóbban juthatunk hozzá az anyagokhoz, és ha tudnunk varrni, akkor mi magunk is elkészíthetjük a lakás legújabb díszeit.

2, Papírvirág

Pár éve jöttek divatba a papírvirágok, melyeket a falakra applikálhatunk, vagy lelógathatunk a plafonról, így egy kis érdekes hatást csempészhetünk a lakásunkba. Ezeket virágboltokban, vagy dekor nagykereskedésekben találhatjuk meg. Viszont ugyanezt a hatást tudjuk elérni a party kellék boltokban kapható virág pomponokkal is. Ezek pár száz forintba kerülnek, mégis nagyon mutatósak. Így egy unalmas helységet vagy gyerekszobát tökéletesen fel tudnak dobni. Ez egy alapvetően esküvői dekoráció, de otthonunkba is különlegesebb hatást kelthetünk vele.

3, Művirág

Bár a régi művirágoktól mindenkit a hideg kirázott, mára nagyon átalakult ezeknek a kiegészítőknek a megítélése. Hiszen mára már sokkal különlegesebb és élőbb darabokat vásárolhatunk meg a boltokban. Ezek segíthetnek, hogy egy-egy sarokba ne kelljen 3 naponta friss virágot vennünk, hiszen örökre ugyanolyan szépen pompáznak. A legkülönbözőbb virágfajták között válogathatunk, így mindenki a kedvencét, vagy lakásához legjobban passzoló darabokat vásárolhatja. Így pár ezer forintért, könnyedén színfoltot vihetünk a lakásba.

 

4, Díszpárnák

A legegyszerűbb lakberendezési praktika a díszpárnákkal való játék. Hiszen ezek a kis kiegészítők képesek teljesen más hangulatba varázsolni a lakásunkat. Így egy pár új huzat vásárlásával máris látványos hatást érhetünk el. Válasszunk élénk színeket, így máris vidám, tavaszi hatást érhetünk el. Vagy egy különleges mintával is játszhatunk. Én szeretem a rózsaszínt, hiszen a kedvenc virágaimat idézik, így ilyen darabokkal szoktam ebben az időszakban feldobni a lakást.

 

5, Virág mindenhol

Az igazi virágoknál jobban semmi sem hozza el a tavasz hangulatát. A virágüzleteket már kezdik ellepni a tulipánok és játszintok, így már most beszerezhetjük kedvenceinket. A lakásunkba szinte mindig van élő virág, mivel imádjuk őket, még ha csak pár napig gyönyörködhetünk is bennük.  Az én kedvenceim a rózsák, de így tavasszal a tulipánokat is imádom. Ha nem szeretnénk 3-5 naponta virágot vásárolni, válasszunk tartós darabokat, melyek hetekig, vagy akár egy hónapig is kitartanak. A liliomok, papagáj virágok, kálák nagyon sok ideig szépek maradnak, így lakásunkat még több ideig ékesíthetik. A hóvirág idén hamarabb bújt ki a földből, így a piacon már találkozhatunk velük is!

Eliza

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.