Trendek

2020 tavasz-nyár leguralkodóbb trendjei

Végre közeledik a tavasz és reggelenként már hallani lehet a korán kelő madarak csicsergését. Bár egy ideig még nem tudunk végleg elköszönni a rossz időtől, de egy kis reményt meríthetünk a legújabb tavaszi és nyári trendekből. Hiszen, ha végre tényleg beköszönt a kikelet, már a legújabb divatnak megfelelő darabokban köszönhetjük majd a jó időt. A legnagyobb divatházak már ősszel bemutatták a legújabb kollekcióikat. Így nekünk már csak szemezgetnünk kell a legújabb trendek jegyében a kifutón végigvonuló kreációkból. Mint mindig, feltűnt újra pár letűnt trend, mely új életre kelve lepi majd el a boltok polcait. Valamint ismét vannak olyan hóbortok, melyeknek egy ideig most nem tudunk majd hódolni, és ezeket egy pár hónapra a gardrób mélyére kell száműznünk. Hosszú szunnyadás után újra nagy teret fognak hódítani maguknak a mellények, valamint a sortok is. Viszont a leopárd mintának és a fényes, metál anyagoknak egy időre búcsút mondhatunk. Persze az elmaradhatatlan tavaszi mintákból sem lesz hiány idén, így továbbra is megtalálhatjuk a legkülönbözőbb virág és növénymintákat is. Emellett sok különlegesség is elvarázsolja majd idén a divat szerelmeseit. Így a pöttyök és a tyúkláb minta ismét hódít. Ha szeretnétek megismerni a tavasz-nyár legnagyobb trendjeit, akkor tartsatok velem, hiszen elhozom nektek a legnagyobb tervezők kifutóinak legszebb darabjait. Így együtt megnézhetjük, mely darabokkal foguk hosszad időt eltölteni idén, valamint melyek lesznek azok a darabok, amik nem hiányozhatnak majd a ruhatáratokból.

Eliza

1, Farmer

Alberta Ferretti

 

2, Forró naci

Saint Laurent

 

3, Neon

Valentino

 

4, Melltartó topp

Dolce & Gabbana

 

5, Fodrok

Carolina Herrera

 

6, Tollak

Chanel

 

 

7, Színes bőr

Dolce Gabbana

 

8, Pöttyös

Carolina Herrera

 

9, Csíkos

Balmain

 

10, Tyúkláb minta

Dior

 

11, Batikolt

12, Kék fehér virág minta

Erdem

 

13, Öltöny

Max Mara

 

14, Fehér

Valentino

 

15, Mellény

Etro

 

16, Furcsa kivágások

Balmain

 

17, Ballonkabát

Fendi

 

18, Trópusi minta

D&G

 

19, Áttetsző

No21

 

20, Ingek

Carolina-Herrera

 

21, Szalma hatás

D&G

 

22, Horgolt

D&G

 

23, Rojtok

Area

 

24, Hetvenes évek

Paco Rabanne

 

25, Bermuda

Tom Ford

 

Képek forrása: https://www.vogue.com/fashion-shows/spring-2020-ready-to-wear

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.